GEORGI

Georgi

 

KICSODA Ő?

Georgi egy sziamang gibbon majomkölyök, az Emberszerűek öregcsaládjából, a Gibbonfélék családjából.

 

MIT JELENT A NEVE?

A sziamang szóról írta Brehm, hogy tulajdonképpen csak „amang” lenne, mert a maláj nyelvben a „szi” szócska névelő, azt jelenti: „a”. A gibbon szó hosszú karú majmot jelent. A sziamang gibbonok tudományos neve „Symphalangus syndactylus” (Így ejtsd: „Szimfalangusz szindaktilusz”!), vagy „Hylobates syndactylus” (Így ejtsd: „Hilobátesz szindaktilusz”!), amiket 1821 óta használnak. A „hylobates” több nyelven is gibbont, gibbonfélét jelent, például angolul, spanyolul. A „syndactylia” (ejtsd: „szindaktília”) görög eredetű szó, és ujjösszenövést, szó szerint egyesült ujjakat jelent. A sziamangoknak ugyanis összenőtt a második és a harmadik ujja.

 

HOGY NÉZ KI?

A sziamangok a gibbonfélék között a legnagyobb termetű majmok. A súlyuk 10-11 kilogramm, de 14 kilogramm is lehet, 60-80 cm hosszú testüket (egy kifejlett hím az egy méteres magasságot is elérheti) mélyfekete, hosszú, selymes szőr borítja, a szemöldökük vörösesbarna színű. Alacsony a homlokuk, nagy, lapos orruk van, s oldalra álló, nagy orrlyukaik. A felső karjukon előre hajlik a szőr, az alsó karjukon pedig hátrafelé, s ezért a könyökükön nagy szőrpamacs alakult ki. Érdekessége egy sziamang gibbon testalkatának, hogy a karjai feltűnően hosszúak (egy felnőtt sziamang hím kétszer akkorát fog át, mint amilyen magasra nőtt), s görbén lógnak mellette, ha épp nem használja ezeket. De nem csupán a hosszú karuk miatt különlegesek: közülük nagyon sok egyednek a kézfején összenőtt a második és harmadik ujja. A csontok itt nem forrtak egybe, csakis a hús. Ez az úgynevezett szindaktila, ami azonban segíti a fán való közlekedést, amihez egyéb módon is alkalmazkodott a kézfejük, úgy, hogy megnyúlt és elkeskenyedett. Jellemző a sziamangokra a „brachiálás”, az a jelenség, amikor a fán lakó emlősállatok (általában főemlősök, mint a gibbonfélék) a hátsó lábuk helyett a mellső végtagjaikat (kezüket) használják a fán való közlekedéshez, helyváltoztatáshoz. A gibbonfélék az egyetlenek, akik kimondottan így közlekednek. Testük tehát ehhez alkalmazkodott. Ugyancsak különleges vonásuk, ahogyan Brehm írta, hogy „csupaszbőrű, külsőleg kiálló gégefője”, melyet jellegzetes éneke közben hatalmas gömbbé fúj fel, akár a fejével azonos nagyságúra, csak a sziamangnak van. Ezt torokzacskónak is szokás nevezni. Angol leírásokban a tasak elnevezéssel találkoztam.

 

HOL ÉL? HONNAN SZÁRMAZIK?

A sziamang gibbonok Malajzia, Thaiföld és Szumátra erdeiben élnek, kedvelik a trópusi esőerdőket, a hegyvidéki erdőket. Egyes feljegyzések szerint csak 1800 méteres tengerszint feletti magasságig találkozhatunk velük, míg más felfedezések alapján akár 3800 méteres magasságban is előfordulnak. Általában azonban 500 méterestől 1000 méteres tengerszint feletti magasságban élnek. Jó hír, hogy legalább tíz védett területet ismerünk, ahol élnek sziamang gibbonok. Ezek: a Kerinci Seblat Nemzeti Park, a Bukit Barisan Selatan Nemzeti Park, a Gunung Leuser Nemzeti Park, a Way Kambas Nemzeti Park és a Nyugat-Langkat Vadrezervátum Indonéziában. Malajziában a Fraser Hill Vadrezervátum, a Gunong Besout Védett Erdő, a Krau Vadrezervátum és Ulu Gombak Vadrezervátum és a Hala Bala Vadvédelmi Terület Thaiföldön. Sajnos, ezen dicséretes kezdeményezések ellenére is folyamatosan veszélyben van a sziamangok élőhelye az erdőirtások, az engedély nélküli fakitermelés mellett a napjainkban is terjedő erdőtüzek miatt is. (Egy 2002-es népszámlálási adat szerint a Bukit Barisan Selatan Nemzeti Parkot mintegy 22.390 sziamang lakta.)

 

MIT ESZIK?

A sziamangok nappal aktív állatok, életük nagy részét a fák ágai között töltik. Ennek az életmódnak megfelelően főként leveleket, gyümölcsöket esznek, de kirabolják a fészkeket is, esznek rovarokat, sőt, kisebb gerinces állatokat is akár. A szumátrai sziamangot inkább gyümölcsevőnek tartják (maláj társával ellenben), és érdekes a gusztusa: inkább éretlen gyümölcsöt eszik, mint érettet, és inkább a fiatalabb leveleket fogyasztja szívesebben. Étlapján szerepel mintegy 160 növényfaj, például kedveli a fás növényeket, a szőlőt, a fügét, de a fügefa levelét, a fikuszlevelet is. Szívesen eszi a nagyobb virágok szirmait, a kisebbeket szárastól, levelestől is elfogyasztja. Étkezési szokásaira jellemző, hogy a kisebb gyümölcsöket összegyűjti a kezébe, s csak ezután eszi meg; a nagyobb magokat éles szélüknél fogva kezével eltávolítja a gyümölcsből, s eldobja. Ezután fogyasztja el a gyümölcshúst.

 

MILYEN A HANGJA?

A sziamang gibbonok hangja rendkívül érdekes: hatalmasra fújják torokzacskójukat különleges énekük közben. Ez az ének akár több kilométerre is elhallatszik az erdőben, s ennek segítségével védik a területüket is. A sziamangok monogámok (állítólag ők képviselik az emberszabású majmok között egyedül a monogámiát): egyetlen párjuk van, s vele közösen nevelik kicsinyeiket. A párok együtt dalolnak. A hím és a nőstény más-más szólamban énekel. Egyikük a mély, a basszus szólamot adja elő, míg párja a szólót énekli, majd váltanak. Érdekes az énekük jelentése is. Az úgynevezett „csúcshívások”, a reggeli énekek reggel 9 óra és 10 óra között hangoznak el. Jelenthetik egy másik sziamangcsoport számára a territórium (a család saját területének) határait is, általában faágakon hintázva, lengés közben adják ezt elő. Felhívhatják a többiek figyelmét arra is, hogy hol sokkal nagyobbak a gyümölcsök. De egy frissen összekerült pár sokkal többet énekel, mint a már hosszabb ideje megállapodottak, ez reklámozza is az összetartozásukat a többiek előtt, főként új területük védelme érdekében. Minden sziamang családnak saját dallama, saját éneke van. Sajátos duettjüknek különösen összetett hangszerkezete van. Ezért négy osztályba különítik el ezeket a hangadásokat: az első angolul „booms”, ez morajt, zúgást, zengést, dübörgést, dörgést jelent. A második az ugatás (az ugató hangot kiadó sziamangokról már Brehm is beszámolt). A harmadik az angol „ululating screams”, ami huhogó, jajgató, jajveszékelő és üvöltő sikolyokat jelent; a negyedik pedig az angol „bitonal” sikolyokat jelöli, ami a „bi” (kettő) és a „tone” (hang) jelentéseket egyesíti magában (az olasz „bitonale” szó is „kéthangú”-t jelent).  

 

ÉRDEKESSÉGEK

Egy sziamang gibbon akár az ébrenlétének felét is képes pihenéssel tölteni.
Egy sziamang család általában 3-5 fős.
A sziamangok általában szelídek, bizalmasak, engedékenyek, kedvesek az emberekkel szemben.
Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban él sziamang gibbon, ő Finita, s már 52. éves lesz, így ő egész Európa legidősebb sziamangja.
A sziamang gibbonok a szabadban általában 25 éves korukig élnek.
A sziamangkölykök majdnem két éven át élnek anyatejen, és 6-7 éves korukig szüleikkel élnek együtt.
A sziamang képes két lábra állva, hosszú karjaival egyensúlyozva járni. Igazi légtornász: amennyiben egy faág túl vastagnak bizonyulna, s nem képes kezével átfogni, úgy egyszerűen végigszalad rajta a magasban.
A sziamang az egyetlen monogám kapcsolatban élő emberszabású majom. Egész életében egyetlen társa van, s az özvegyekre sem jellemző, hogy új pár után néznének.
A sziamangok énekükkel területüket védik, akár az énekesmadarak.
Majdnem akkorára fújják a csupasz torokzacskójukat, mint a fejük, ez felerősíti a hangjukat.
Egy felnőtt sziamang a saját magasságának kétszeresét át tudja fogni hosszú karjaival.
A sziamangok második és harmadik ujján a hús összenőtt, így hatékonyabban tudnak kapaszkodni, lengeni és haladni, közlekedni a fákon.